Költőtoll

Sietünk. Hajtunk. Kiégünk. Kiüresedünk. A türelmünk fogytán. Próbáljuk valahogy szinten tartani magunk, valahogy kárpótolni magunkat a sok munkáért, a reklámok tömkelege pedig elhiteti velünk, hogy ennek az a legjobb módja, ha veszünk még valamit. Mert az majd örömöt okoz. Azt, persze, ideig-óráig, aztán már azt se tudjuk, mit kezdjünk az újabb gönccel, kütyüvel. Nem beszélve arról, hogy ennek nem...

Az ember manapság könnyen abba a csapdába esik, hogy tárgyakkal próbálja vigasztalni magát, ha valami nem úgy sikerült, ahogy elképzelte. Még csak a boltig sem kell elmennie: pár kattintás, és az otthon kényelméből tudja elkölteni a fizetését; a legtöbbször olyasvalamire, amire igazából nincs is szüksége. Ez nem pusztán pszichés vagy anyagi szempontból probléma: a túlfogyasztás erősen megterheli a...

Az alábbi szövegben egy elképzelt céget, propagandagépezetet ábrázolok, ahol busás fizetség fejében gyorsan törhetünk a választási listák élére. A Vállalat emberei a piszkos módszerektől sem riadnak vissza, hazudnak és manipulálnak, ha az ügyfél úgy kívánja. Azonban senkit ne nyomasszanak etikai dilemmák: a valósággal való bármilyen egyezés (mint mindig), csupán a véletlen műve. :)

Ha akarjuk, ha nem, akár tudomást veszünk róla, akár homokba dugjuk a fejünket: a politika mindennapjaink része, kikerülni nem nagyon lehet. A megszokott háttérzajként működő propaganda alattomosan nyúlhat bele az életünkbe, emberi kapcsolatainkba. E havi verseinkben éppen erre a hatásra igyekeztünk valamelyest rávilágítani.

Ma – szerencsére – viszonylag sok szó esik a női lét nehézségeiről, visszásságairól, esélyegyenlőségről, illetve annak hiányáról. Mégis, még nagyon sok szó kell erről essen ahhoz, hogy tényleges egyenlőségről lehessen beszélni. Ez akkor is így van, ha nagyon sokszor fel sem tűnik nekünk a dolog a mindennapokban, sőt akkor is, ha néhányan sértve érzik magukat amiatt, hogy – szerintük – többé nincse...

Nem fogok kertelni: ez a feladat, minden eddiginél keményebbnek bizonyult. Az olvasó azt gondolhatná: egy nő számára mi sem természetesebb, mint a nőnapról, nőiességével kapcsolatos jelenségekről, a társadalomban betöltött szerepeiről írni. Igen ám, viszont annyi közhely merült fel a fogalmak összegyűjtése közben, hogy abból, akár egy divatos popslágert is írhattam volna. Aztán vettem egy nagy lev...

Március 8-adika a nemzetközi nőnap, amelyet ugyan a mai napig sokan csak egy szocialista maradványünnepként tartanak számon, de ennél jóval mélyebb jelentéssel bír. A nőnap a függetlenségről és a demokráciáról szól, hiszen a civil mozgalmak kiharcolták, hogy a nők szabadon vállalhassanak munkát, illetve szavazati jogot kapjanak. Vajon létezik-e még hasonló, határozott kiállás, ha nőket ér hátrányo...

A haiku műfaja a 17. századi Japánban született meg, és rímtelen, mindössze három soros verseket foglalt magába, 5-7-5 szótagszámmal. Eredetileg a természetet leíró, ezáltal érzelmeket kifejtő költeményekről volt szó, a későbbiekben azonban tematikailag kibővült a kör, s mára minden haikunak számít, ami a szigorú struktúra keretein belül marad. Mindkettőnk számára ez volt az első kísérlet, hogy ha...

Sosem írtam eddig haikut, pedig tulajdonképpen mindig is vonzónak tűnt számomra ez az ősi, légies, kecses műfaj, mely olyannyira találó lenyomata a japán kultúrának. Legalábbis egy európai ember számára, aki volt olyan szerencsés, hogy egy alkalommal meg is tudta látogatni a szigetországot. Hogy milyen volt a benyomásom? Japán az ellentétek országának tűnik nekem, ahol a régi hagyományok furcsa ka...

A haiku műfaja a 17. századi Japánban született meg, és rímtelen, mindössze három soros verseket foglalt magába, 5-7-5 szótagszámmal. Eredetileg a természetet leíró, ezáltal érzelmeket kifejtő költeményekről volt szó, a későbbiekben azonban tematikailag kibővült a kör, s mára minden haikunak számít, ami a szigorú struktúra keretein belül marad. Mindkettőnk számára ez volt az első kísérlet, hogy ha...

Nagy fába vágtuk a fejszénket ismét, ami a témát illeti. A nyomorról, szegénységről beszélni ugyanis fontos, vagy fontos lenne – néha majdhogynem úgy tűnik, tabutémáról van szó. És nehéz is beszélni róla úgy, hogy valami relevánsat mondjunk, főként, ha az ember maga van olyan elmondhatatlanul szerencsés, hogy a saját bőrén idáig sosem kellett megtapasztalnia a nyomort. Mégis, megkíséreltem a dolgo...

Ebben a versben, képzeletben a kietlen tanyavilágba látogatunk. Az írás során az a kérdés foglalkoztatott, hogy vajon hogy nő fel egy gyermek egy ilyen zord és elszigetelt környezetben? Mennyit érzékel a körülményekből? Miről álmodik? Van-e esélye arra, hogy iskolába járjon, és egyszer végleg hátrahagyja a szegénységet? Vagy mindez örökre csak egy színes, szép álom marad?

Január van, túlvagyunk az ünnepeken, amelyek jó eséllyel elvitték sok család bevételének egy jelentős százalékát. Mire elfogy a maradékok maradéka, tervezgetni, számolgatni kezdünk – hány nap lehet még a következő fizetésig? Kezdjük az évet egy olyan témával, amelyre talán ilyenkor, valahogy érzékenyebbek a „radarjaink“. A szegények, nélkülözők ugyanis, ha nem is mindig láthatóan, de köztünk élnek...

Mit is mondhatnék e havi versemhez elöljáróban? Nyilván a városról szól, ahol élek, annak mindennapjairól és jellegzetességeiről, mindarról, ami első látásra a legfeltűnőbb. Valahogy kikerülhetetlen volt az ironikus hangvétel, mert az ember szereti kifigurázni azt, amit unásig ismer, de egyben mégiscsak szeret is. Valahogy úgy, ahogy Ady volt anno a Nagy Ugarral, csak persze az ő nyomába érni nehe...

Nagyon erős a kötődésem a szülővárosomhoz, Dunaszerdahelyhez. Ha valaha valamit tetováltatnék magamra (nem fogok), az valószínűleg az irányítószám lenne – lássunk hát most egy azonos című verset, amely nem takarja el ugyan a város hiányosságait, gyengeségeit sem, de legalább ilyen vehemenciával domborítja ki mindazt, ami miatt jó itt élni.

Nem is értjük, eddig hogy maradhatott ki ez a téma, de ami késik, nem múlik: decemberi verseinket Dunaszerdahelynek szenteljük! Ez az a város, ahol élünk, melynek minden zegzugát ismerjük, s amely minden szépségével, vagy épp csúfságával része a mindennapjainknak. Akárki akármit is mond, ahogy Këri a versében megfogalmazta: szerdahelyinek lenni életérzés!

A nők vágynak arra, hogy minden életkorban csinosak, arányosak, kívánatosak legyenek és erre nem kevés pénzt hajlandóak is áldozni. A 21. század "hustle culture"-je azt hirdeti, hogy aki szép, az sikeres, még mindig "játékban van", és bezsebelheti az elismerő pillantásokat. Vajon mennyire múlandó a megvásárolt ragyogás? Az alábbi versben a görög istennők, eszményi szépségek világába kalandoztam ki...

Nőként a 21. században szinte teljesen lehetetlen semlegesen viszonyulni az aktuális szépségideálhoz. Na, nem mintha a múltban lehetett volna, inkább csak kiéleződött a dolog. Még ha nem is gondoljuk úgy, hogy a külső kifejezetten fontos a párválasztásnál vagy épp a mindennapokban, akarva-akaratlanul is összehasonlítjuk magunkat a csapból is folyó, tökéletes(nek titulált) női testekkel. Ebből az ö...

A szépség talán korunk egyik leginkább túlértékelt tulajdonsága és az is szembetűnő, hogy kialakította a saját üzletágát is. Hogyne, hiszen rettegünk az öregedéstől, a nem kívánt ráncoktól, redőktől. A szépséget (már ha anyagi lehetőségeink engedik) meg is vásárolhatjuk, a különböző kozmetikai szalonok, plasztikai sebészek szolgáltatásai egyre hozzáférhetőbbek. A novemberi Költőtoll témája pont ez...

Nem kis kihívást jelentett megszemélyesíteni a vers eszközén át egy olyan fikciós karaktert, aki depresszióval, elmagányosodással küzd, és ugyan igénybe veszi a terápiás lehetőségeket, de állandóak a visszaesései. Az írás során határozott célom volt a társadalmi érzékenyítés, hiszen sosem tudhatjuk, hogy egy másik ember, milyen lelki vívódásokat él át naponta. Úgy gondolom, ha csak felhívjuk a fig...

A kultúránkban teljesen elfogadott, ha valaki testi fájdalmairól beszél, és ilyenkor joggal számíthat együttérzésre. Ám még mindig tabunak számít a lelki eredetű panaszaink felemlegetése. Ennél a kényes témánál sokan feszengeni kezdenek, így aki szenved, gyakran inkább a hallgatást választja. Pedig alig van olyan köztünk, aki élete valamely pontján ne küzdött volna mentális problémákkal, aki ne ta...

Október 10. már több mint 30 éve a lelki egészség világnapja. Ezen a napon a mentális betegséggel küzdő emberek kezelésének, életminőségük javításának, valamint mindennapos küzdelmeik elismerésének fontosságára igyekeznek felhívni a figyelmet. Mivel ezt mi is kifejezetten fontosnak tartjuk, októberi verseink ennek jegyében születtek. Kedves olvasóinkat pedig arra buzdítanánk, hogy amennyiben ők ma...

Jelen pillanatban nem vagyok abban az élethelyzetben, hogy szakítástól kéne tartanom, és remélem, ez nem is fog megváltozni. Mindenesetre egy kapcsolat vége olyan élmény, amely mindenkinek ismerős. Mind átéltük már, hogy elmúlt a szerelem, hogy valami eltört, elromlott helyrehozhatatlanul. Ki tudja, talán többetek épp most megy át valami hasonlón, vagy még nincs túl a legutóbbin. Akárhogy is, ez a...

Bár gyakran írok emberi kapcsolatokról, sokkal nehezebb volt a szakításról verset írni, mint gondoltam. Hogyne, hiszen a témában rengeteg vers, dalszöveg született már, s nem szerettem volna azokkal a frázisokkal operálni, amelyeket mindannyian ismerünk (úgy szeretlek, gyere vissza, stb.). Álljon itt a „Végszó“ c. versem minden olyan, zátonyra futott kapcsolat mementójaként, amelyre évekkel később...