Költőtoll

Valamilyen szinten normális, hogy az idegen embertársainkhoz előítéletekkel, bizalmatlansággal viszonyulunk – a feltétel nélküli bizalom nem jelentett mindig evolúciós előnyt. Azt viszont már felettébb szomorúnak tartom, ahogy ezt bizonyos közszereplők, illetve politikusok kihasználják és megerősítik. A miénktől eltérő bőrszínű, vallású, származású, szexuális orientációjú embertársaink ellen uszít...

Környékünkön is egyre több a külföldi ételfutár, akik mindenki máshoz hasonlóan próbálnak boldogulni – tisztességes és kitartó munkával egy olyan országban, amelynek nem is beszélik a nyelvét. Most egy ilyen alak karakterébe bújtam, hogy egy fokkal jobban átérezzük az idegenség és kívülállás kérdéskörét.

Mindannyiunk életét vagy így, vagy úgy megkeserítik az előítéletek. Ha mi vagyunk mások, mint az átlag, akkor céltáblájukká válva szenvedünk az igazságtalanságuk miatt. Ha viszont mi magunk vagyunk tudattalanul is tele velük, mérgez bennünket a bizalmatlanságunk, és nem adjuk meg másoknak az esélyt, hogy bebizonyítsák: nem rossz emberek. Költőtoll epizódunk épp ezt a nehéz, de fontos témát dolgozz...

Az AI ugyan a 21. század nagy felfedezése, de jómagam legalább akkora óvatossággal figyelem a fejlődési ívét, mint amekkora csodálattal. Ezt a verset főleg az AI által generált tartalmakra hegyeztem ki – minőségi és etikai kérdéseket ugyanis bőven felvet e technológiák széles körben történő elterjedése. Vajon megtörténhet-e, hogy végleg elveszítjük a kontrollt a technikai szingularitás felett?

Manapság a közbeszédben nagyon gyakran esik szó a mesterséges intelligenciáról. A techguruk nem győzik hangoztatni, hogy szinte végtelen potenciál rejlik benne, és akár az emberiség majdani megmentőjeként is hivatkoznak rá, mások azonban arra figyelmeztetnek, hogy rengeteg veszély forrása lehet. Most mi is elgondolkodtunk az MI felől, persze jó szokásunkhoz híven strófákba szedve a benyomásainkat.

Manapság a közbeszédben nagyon gyakran esik szó a mesterséges intelligenciáról. A techguruk nem győzik hangoztatni, hogy szinte végtelen potenciál rejlik benne, és akár az emberiség majdani megmentőjeként is hivatkoznak rá, mások azonban arra figyelmeztetnek, hogy rengeteg veszély forrása lehet. Most mi is elgondolkodtunk az MI felől, persze jó szokásunkhoz híven strófákba szedve a benyomásainkat.

Nagyon szerencsés, aki olyan párra talál, aki szereti, megbecsüli, és aki mellett biztonságban érzi magát. Egy kapcsolaton még ebben az esetben is folyamatosan dolgozni kell, hogy jól működjön, s kiállja az idő próbáját. Ám gyakran már a kapcsolat legelején vannak apró jelek, melyek a rózsaszín köd ellenére is figyelmeztetnek arra, hogy toxikus személyiséggel hozott össze bennünket a sors. Megérzé...

Az alábbi versben egy olyan élethelyzetet, kapcsolati dinamikát próbáltam megjeleníteni, amely tele van feszültséggel, harccal és rejtett (?) agresszióval. A versben szereplő párost képzeletben egy hangversenyteremben helyeztem el, piros bársonyfotelekkel, reflektorokkal, kiváló akusztikával, amely ideális környezetet teremt az ambivalenciák kibontakozásához.

Különleges kihívás nehéz érzésekről verseket fabrikálni – amellett, hogy pont ugyanennyire „hálás” is a feladat, hiszen az emberi kapcsolatok problémáival kivétel nélkül, mindannyian találkozunk. E havi témánk a „toxikus viselkedés” munkacímet viseli, és megírásukban nagyrészt támaszkodhattunk valós megéléseinkre, tapasztalatainkra is. Ahelyett, hogy a feszültségeket elnyomnátok, mi arra biztatunk...

Nem sok kérdés merült fel bennem azzal kapcsolatban, hogy az érzékeim közül a látásommal a legszorosabb a kapcsolatom – mivel korlátozott vagyok benne. Ezt a verset az önismereti munka részeként kezelem, amellyel közelebb kerülök a veszteségek és a szorongás feldolgozásához. Szeretettel ajánlom minden szemüvegesnek.

Történt már veletek, hogy megéreztetek egy elfeledettnek vélt illatot, s az agyatok azonnal időutazásra invitált benneteket? Esetleg hatódtatok meg egy íztől, mely rég elhunyt (déd)nagymamátok főztjét juttatta eszetekbe? Mostani versemben pont azt szerettem volna érzékeltetni, mennyire erős hatással lehetnek ránk érzékszervi benyomásaink. Igyekeztem belefoglalni mindazt, amit a szem, a száj, az or...

A külső világból jövő ingereket érzékszerveink segítségével dolgozzuk fel. Benyomásaink nagyban meghatározzák, mit és hogyan fogunk fel. A színek, ízek, szagok, hangok épp ezért fontosak számunkra, s emlékeinkre is erősen rányomják bélyegüket. Verseink főszereplőjévé is emiatt léptek elő a friss epizódban.

Már-már balladai eszközökkel próbáltam megrajzolni ebben a versben egy szobrászmester portréját. Magam sem számítottam arra, hogy ennyire sötét és dekadens hangulatot lehet megidézni egy szinte hétköznapi hivatás megjelenítésével. A képzőművészek magányos alkotási folyamatait, fantáziaképeit, és az őrület határait karcoló vízióit hagytam szabadon kibontakozni. Merüljünk alá együtt!

Ez a vers nehéz szülés volt. Költőtollas társam, Keri választotta a munka, hivatás témáját. Mikor beszélgettünk róla, megegyeztünk, hogy ezer és egy oldalról megfogható. Amikor leültem gondolkodni, hogy is ültethető bármely aspektusa verssorokba, mégis hamar kiderült: bajban vagyok. Vagy iszonyúan banális szavakat vetettem papírra, melyek sehogy sem akartak egy irodalmi szöveggé összeállni, vagy a...

Május 1-jén tartjuk a munka ünnepét – adta magát az ötlet, hogy a munka és hivatás témakörét járjuk körül, irodalmi kalandozásunk legújabb fejezetében. Valóban nem közömbös, milyen az a hely, ahol életünk egyharmadát eltöltjük, jár-e elegendő megbecsüléssel, van-e lehetőség a kreativitásra, önkifejezésre, összhangban van-e a készségeinkkel, karriercéljainkkal – vagy akár, a mentális egészségünkkel...

A stressz az, amivel mindannyian megküzdünk, minden egyes nap. Talán banális tapasztalat, és ennyiben nem feltétlenül egyszerű verstéma, viszonylag hamar sikerült fogást találnom rajta. Egyszerűen rímekbe szedtem mindazokat a testi tüneteket, amelyeket ez az alapvetően lelki nyomás okoz. A ritmus is azonnal elkezdett lüktetni, ahogy a zakatoló, zaklatott szív. Persze sok csiszolgatást igényelt a s...

Sokak számára a legfélelmetesebb helyzet lehet nagy tömeg előtt beszélni. Aki gyakorlott ebben, annak nem jelent kihívást a feladat, mások megremegnek már attól a gondolattól is, hogy minden szempár rájuk szegeződik. A fejben ilyenkor ezernyi kérdés merül fel, az idegesség pedig abnormális mértéket is ölthet. Ezt a pattanásig feszült hangulatot próbáltam megjeleníteni az alábbi versben.

Ha létezik olyan tapasztalat, amely a 21. század minden emberének meghatározza a mindennapjait, az a stressz. Persze óriási egyéni különbségek vannak abban, hogy kit mi frusztrál, ki hogyan éli meg a stresszt és miként veszi fel a harcot ellene, az alap élmény azonban közös. Mi pedig ezúttal versek formájában kíséreltük meg feldolgozni azt.

Bár 1848-ban még csak tervben sem voltam, jó szívvel emlékszem vissza azokra a rendezvényekre, ahol kisiskolásként forradalmi verseket hallgattam, majd később magam is szavaltam, a hősökre, vértanúkra emlékezve. A következő versben igyekeztem megjeleníteni a mindent elsöprő, forradalmi hangulatot, amely magában hordozza a kockázatot, de új kezdetek ígéretét is...

E havi verseink afféle főhajtásként születtek a márciusi ifjak felé, akik lassan már két évszázada, hogy saját bőrüket kockára téve álltak ki olyan értékekért, amiket mi ma is magunkénak vallunk. Áldozatuk példaértékű. Kár, hogy gyakran értelmezik, magyarázzák félre különféle politikai meggyőződések tükrében. Csak remélni tudom, hogy mondjuk épp az alábbi vers tetszene valamelyiküknek.

Nehéz őszinte lelkesedéssel megemlékezni március tizenötödikén. Hihetetlenül átpolitizálták már ezt az ünnepet, melyet az épp aktuális témák, a közhangulat, a pártok közti acsarkodás oltárán áldoznak fel évről évre. Közben persze pont a lényeg veszik el: hogy itt emberek a halandóságuk és sérülékenységük teljes tudatában vitték a bőrüket vásárra egy szebb jövő reményében. Mert hittek valamiben, és...

Az alábbi versben az igazi, eszetlen nagy gazdagság életérzését próbálom megjeleníteni, annak minden kellékével. Puzsért idézve, valahogy így festhet a „pénzes proli veretése“. Parodisztikus elemekben nem szűkölködik a vers, a végtelen tobzódásban teljesen megszűnik a pénz értéke, és már csak a féktelen tombolás marad, jachtokon és a rulettasztaloknál, ahol mindig csak „all in“-t illik mondani. Av...

Költőtollas társam, Keri feladta a leckét rendesen, mikor előállt az ötlettel, miszerint írjunk ezúttal az anyagiakról, pénzről verset. Nincs is olyan sok költemény, ami ezt a témát dolgozza fel, kapásból mondjuk Ady Endre jutott eszembe az ő disznófejű Nagyurával, vagy Csokonai A fösvényével, de eddig jutottam. Viszonylag kevés előkép van tehát, de ettől szép a kihívás! Sokáig fermentálódott benn...

A pénz, ha tetszik, ha nem, egy mindannyiunk életét és hangulatát befolyásoló tényező - egyaránt főhet a fejünk, akár túl kevés, akár túl sok adatik belőle. A februári KöltőToll témája éppen ezért a pénz, és a piszkos anyagiakhoz való viszonyunk. Kellemes és rendhagyó kihívást jelentett számunkra verses eszközökkel írni valamiről, ami ennyire kézzelfogható és materiális. Mivel mindketten kedveljük...

Januárban mindenki próbálja kissé rendszerezni az életét, új célokat kitűzni, amelyek iránytűként szolgálnak majd, az előttünk álló esztendőben. Az újrakezdés képessége hatalmas, belső hitet és dacos kitartást igényel – ezt próbáltam megjeleníteni az alábbi versben. Bár a körülmények sokszor nem könnyítik meg a dolgunkat, de hiszem és tudom, hogy a kapitányi hídon, mindig a saját kezünkben van a k...