Költőtoll

Mindez kulturális és esetleges – mégis, egy új év kezdetén mindannyiunkban mocorog valami kósza késztetés, hogy új lapot kezdjünk, valamit máshogy csináljunk, változtassunk a dolgokon. Hogy ezt a késztetést kihasználjuk, esetleg elnyomjuk, persze rajtunk múlik. Hogy sikerül-e véghezvinnünk a terveinket, az pedig valamelyest a körülményeken is. Egy biztos: a változtatás, újrakezdés nehéz. Pontosan...

A január az újévi fogadalmak, újrakezdés, magunk jobb verziójának megteremtésére tett kísérletek időszaka. S mint ilyen, tele van nehézségekkel, küszködéssel, de egyben reménnyel is. 2025 legelső Költőtoll-epizódjának témájául éppen emiatt az újrakezdést választottuk, s kívánunk nektek sikerekben gazdag, töretlen lelkesedéssel teljes Új Évet!  

Alapvetően nem vagyok az a típus, aki a múltban él, pláne nem az, aki gyakran töpreng, hogy mi lett volna, ha... De azért az ember harminc fölött már nem lehet teljesen immunis a visszaemlékezésre. A barátokkal gyakran felemlegetjük a közös őrültségek perceit, megdöbbenünk azon, hogy gyermekünk, vagy épp ismerősünk porontya mekkorát nőtt, egy-egy régi képen pedig rácsodálkozunk egykori önmagunkra....

Az alábbi verset gyermekkorom édes emlékű, kalandokkal és gondtalansággal teli nyarai ihlették. Remélem, hogy sikerül a segítségével felidézni azokat az apró, majdnem jelentéktelen pillanatokat, amelyek felnőttkorba érve válnak, egészen jelentőségteljessé.

A 2024-es  év utolsó KöltőTollához mi is passzolhatna jobban, mint a nosztalgia, mint témakör. Az olykor szentimentális pillanatoktól sem mentes emlékezés a téli esték sajátja, hiszen az eseményeket visszapörgetve végtelen mentális munícióhoz juthatunk – a fakulásban pedig benne rejlik az örök szépség. Célunk volt egy olyan tág értelmezési keretet adni a két versnek, amelybe belefér az önfeledtség...

József Attila klasszikusát most egy meglehetősen életszagú jelenség köntösébe burkoltam.

József Attila Születésnapomra című versét mindig is szerettem. Hihetetlen, milyen ritmusa van, mennyire ülnek a rímek, a hangvétele pedig egyszerre keserű, önironikus és elképesztően pimasz. Nem lehet nem szeretni! Amikor felmerült, hogy írjunk egy átiratot, szinte rögtön ez a költemény jutott az eszembe. Már csak azért is, mert mindenki kivétel nélkül ismeri, valamikor fejből kellett fújja. Nagy...

Vannak azok a versek, amelyeket lehetetlen kikerülni. Nemcsak azért, mert olyan jók, hanem pusztán azért is, mert mindenki kénytelen bebiflázni őket az iskolapadban ülve. Ha nem teszi: „leülhetsz, ötös!” Ezúttal egy ilyen költemény és szerzője előtt tisztelgünk: elkészítettük József Attila Születésnapomra című remekének átiratát!

Az alábbi verset az utóbbi évek extrém időjárása, konkrétan a szeptemberi dunai áradás ihlette. Szerettem volna ez alkalommal nem globális problémaként beszélni a ránk nehezedő klímakatasztrófáról, hanem egy egészen helyi történettel, tájban megmutatni, mivel jár az emberi tevékenység és a gyilkos áradások az állatvilágra nézve.

Ahogy e sorokat körmölöm/gépelem, már elmúlt a nyár. Az út széléről eltűntek a dinnyeárusok, a szőlő már leszüretelve, a demizsonban várja, hogy átlényegüljön. A gyerekek visszatértek az iskolapadba, az álmatlanságtól szenvedő ovisok panaszkodnak, hogy délután nincs apelláta, ágyba dugják őket.  Szóval ősz van, de könnyű megfeledkezni róla. Az autóba ülve még mindig hozzánk tapad a ruha, a klimati...

Évről évre egyre gyakrabban dőlnek meg a hőmérsékleti rekordok. Különösen forró nyár van mögöttünk, alig egy-két nap tört csak meg a perzselő hőség uralma. A tudósok semmi jóval nem kecsegtetnek bennünket, szeptemberben pedig rendre jönnek a cikkek, melyek szerint „ez volt hátralévő életed leghidegebb nyara”. Idén e cikkek mellé társult az özönvízszerű eső, valamint az azt követő áradás is. Minder...

Gyakran van úgy, hogy az ember nincs jóban a világgal, pusztán azért, mert nincs jóban, tisztában önmagával. Hatalmas klisé, melyet kimondani banális, átérezni, a negatív status quo-t átbillenteni azonban annál nehezebb. A tükörben őszintén magunkra mosolyogni néha lehetetlen vállalkozásnak tűnik, holott eszméletlen fontos lenne. Valamiképp ezt igyekeztem megragadni a következő pár sorban.

Az önelfogadás egy életen át tartó munka, amely sokszor tele van útkereséssel, kínlódással, bizonytalansággal – a folyamatban pedig sokszor külső ingerek, visszajelzések alapján értelmezzük magunkat. Az alábbi versben, három életkorban vizsgáltam meg a nő viszonyát önmagához és a külsőségeihez.

Az önelfogadás és önszeretet témája elsősorban a pszichológia iránti, közös érdeklődésünkből ered. Talán nincs olyan ember a földön, aki számára ez az út teljesen sima és akadálymentes lenne, a tinédzserkori útkeresés gyötrelmeitől kezdve, a szülői szerep gyakorlásáig, számos útvesztőn át juthatunk el, a valódi önelfogadásig. Az összefüggések mélyebb megértésében, akár a napló- vagy versírás is se...

Az alábbiakban modern korunk egyik igencsak jellemző jelenségét, a telefonfüggőséget ábrázolom verses eszközökkel. A szövegben az állandó telefonozást a fagyizás élményével állítottam párhuzamba, az apró, édes kísértések mezsgyéjén maradva, amiből mindig jól esik egy újabb, meg egy újabb adag...

Ezúttal súlyos témát választottunk. A függőség mára talán valamennyire már mindenkit érint, még ha nem is a klasszikus formájában. Az állandó stressz kimeríti idegrendszerünket, és gyakran egészségtelen viszonyt táplálunk azokkal a dolgokkal, amelyekkel ezt a stresszt megpróbáljuk valamiképp enyhíteni. Könnyen lehet, hogy nem is az alkoholt, vagy a cigarettát, hanem éppen az egészséges életmódot t...

A függőségnek ezer és egy arca van. A közösségi médiához fűződő egészségtelen viszonytól kezdve az úgymond „klasszikus” alkohol-, drog- vagy cigarettafüggőségen keresztül egészen a párkapcsolati függésig kifejezetten széles a skála, egyfajta viselkedésminta azonban mindannyira jellemző. Ezt, illetve a függőség alattomos jellegét próbáltuk meg megragadni e havi költeményeinkben.

A függőségnek ezer és egy arca van. A közösségi médiához fűződő egészségtelen viszonytól kezdve az úgymond „klasszikus” alkohol-, drog- vagy cigarettafüggőségen keresztül egészen a párkapcsolati függésig kifejezetten széles a skála, egyfajta viselkedésminta azonban mindannyira jellemző. Ezt, illetve a függőség alattomos jellegét próbáltuk meg megragadni e havi költeményeinkben.

Én személy szerint kifejezetten szeretem a novella műfaját. Rövidsége miatt termékeny homályt képes generálni, és nagyszerűen közvetíthet hangulatokat, érzéseket, vagy zárulhat le egy váratlan csattanóval. Az - úgymond - egyperces novellákra pedig ez hatványozottan igaz. Örkény egypercesei a magyar irodalom gyöngyszemei. Ezért is volt érdemes és izgalmas számomra egy ilyesfajta szöveg megalkotása...

Be kell vallanom, hogy kiskoromtól vonzódom azokhoz az írókhoz, költőkhöz, akik a tömör és lényegre törő fogalmazás ellenére tudnak sokat mondani, amellett, hogy a műveikben sajátos, fanyar humor is megjelenik. Ezért lett örök kedvencem Romhányi József és Örkény István is – ez utóbbi szerző „örökségét” próbálom most megidézni, az alábbi rövid novellával.

A júliusi KöltőToll rovatban, tőlünk szokatlan módon, nem verseket, hanem két rövid novellát, egypercest olvashattok. Örkény István kiemelkedőt alkotott e téren, próbáltuk tehát az ő szellemiségét, hangulatvilágát is „megidézni”. Izgalmas kihívást jelentett kivételesen nem lírai, hanem prózai vonalon mozogni, komplex szöveget alkotni úgy, hogy mellette a műfaj szabályainak megfelelően, rövidek és...

Az alábbi verssel egy olyan festményt idézek meg, amelyet valószínűleg mindannyian láttunk már – ha nem is élőben, de legalábbis képeslapon, fényképen, nyomatokon. A félhomályos, késő délutáni fényeknél egy nő alakja bontakozik ki – titokzatos mosollyal, mintha egy rejtély egyetlen létező megfejtését birtokolná...

Az irodalom mellett talán a képzőművészet az a művészeti ág, mely leginkább közel áll hozzám, és képes megérinteni. Az ízlésem e téren eléggé eklektikus: a szecessziótól kezdve a huszadik század eleji avantgárdon keresztül egészen a hiperrealizmusig sok minden megfog. De ha muszáj lenne felsorolnom a kedvenc festőimet, a listán biztosan ott lenne Frida Kahlo neve. Fridának az életútja is kimondott...

Úgy gondoljuk, a művészet maga nagyszerű ihletforrásként szolgálhat egy újabb műalkotás létrejöttéhez, és nem is csak egy adott műfajon belül, hanem a műfajhatárok átlépésével is. Rengeteg példa van erre: irodalmi alkotások karakterei "vándorolnak" a festővászonra, a zene életre kelti a filmet, verseket megzenésítve visznek színpadra. Ezért úgy döntöttünk, ezúttal hagyjuk, hogy a képzőművészet irá...

A fogyasztói magatartásunk elszabadulása egy igen sötét végkifejlettel fenyeget, amelynek tulajdonképpen már részesei is vagyunk. Ne szépítsük: amikor „fast fashion“ terméket veszünk, azt a világot építjük, amelyben gyerekmunkások ülnek az örökké zakatoló varrógépek mellett. Erről írtam az alábbi verset – a versszakokat pedig az egyre csak feszülő cérnaszál köti össze.