ÖKK Fehérvár
ÖKK Fehérvár
Emberek, történetek Székesfehérvárról.
Szerző
ÖKK Fehérvár
Kategória
A podcast weboldala
Legutóbbi epizód
2026. júl. 8.
Hol hallgathatod?
Podcastok az alkalmazásban Replaio Radio HamarosanA podcastok hamarosan megérkeznek az alkalmazásba. Telepítsd most, és láss elsőként egy teljesen új megközelítést a podcastokhoz
Epizódok
„Mutasd meg a világnak, mire vagy képes!” 04.11.2021 19:33
Hamarosan elérhető lesz a világhálón annak a rendhagyó irodalomórának a hanganyaga, amelyet két székesfehérvári zenész, Mits Péter és Györök Márk állított össze. A Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíj támogatásával készülő Érzékenyítés – Énekelt versek összeállításban többek között Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály, József Attila és Nagy László megzenésített költeményei csendülnek fel. A Kodolán...
„Az őrangyalok nemcsak a holtak nyugalmát őrzik, de az élőkre is vigyáznak” - Rendhagyó történelmi séta a Hosszú-temetőben 29.10.2021 49:55
Évek óta hagyomány, hogy a Városszépítő és -Védő Egyesület tavasszal és ősszel temetői sétára hívja a Székesfehérvár várostörténete iránt érdeklődőket. Az ÖKK Podcast hallgatói Poklosi Péter, az egyesület elnökének vezetésével egy csendes őszi sétán ismerhetik meg a Hosszú-temetőben nyugvó neves személyiségeket, síremlékeiket és a sírkert művészi értékű alkotásait. A séta a temető bejáratánál álló...
A játék a gyermek öröme, a múlt őrzője 22.10.2021 40:56
A játék megjelenése egy kiállításon nemcsak arra jó, hogy minél több látogatót vonzzon, hanem ténylegesen hozzátesz a társadalmunk és az elmúlt korok megismeréséhez. A tárgy, amellyel minden időben a gyermek megteremti a maga külön világát, a kutató számára sok mindenről mesél. Gondoljunk bele, a játékokon keresztül, legyen ez baba, huszár, kisautó, vagy éppen társasjáték, a nagy történelmi esemén...
Bélyegkaleidoszkóp 15.10.2021 35:08
Van, aki szovjet és csehszlovák bélyegek gyűjtésével kezdte, van, akit a szeméttelepen talált nagy kupac képeslap varázsolt és indított el a bélyeggyűjtés útján, és akad olyan is, aki az iskolatársak könyvespolcain fedezte fel a bélyeggyűjtemények varázslatos világát. Ez is kiderült a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör legutóbbi kiállításán, ahol három generáció képviselőjével, a 80 éves Fehé...
Együtt. Működik! - Hangos összefoglaló az Országos Könyvtári Napokról 07.10.2021 40:58
Fény derül-e a titokra egy biblioterápiás foglalkozáson? Milyen okos eszközöket használnak az idősebb korosztály tagjai? Kik voltak az 1848-as forradalom magyar tüzérségének tagjai, és vajon ki kölcsönözte a legtöbb dokumentumot az ablakon keresztül a járványidőszakban? Többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Országos Könyvtári Napok idei fehérvári rendezvényein. A Vörösmarty Mihály K...
Új utak a háziorvosi rendszerben – Éljünk a telemedicina adta lehetőségekkel! 29.09.2021 29:35
Gyógyító beszélgetés dr. Gruiz Andreával Csak kicsit köhög! Éppen, hogy folyik az orra! Nahát, reggel még semmi baja nem volt! Ugye, ismerősen hangzanak ezek a mondatok? Beköszöntött az ősz, és ha még a hőmérő higanyszála napközben inkább tavaszi és nyári meleget mutat, a házi gyermekorvosoknál jelentkező betegek száma bizony arról árulkodik, hogy a gyerekek visszatértek az óvodai, iskolai közössé...
Tudatos jelen, egészséges jövő 23.09.2021 30:21
Mennyi fürjtojás kell 1 kg liszthez, ha száraztésztát gyúrunk? Mekkora bálatömböt készítenek PET palackból a szelektív hulladék feldolgozása során? Hány darab pólóból készülhet egy takaró? Ezek nem matematikai feladványok, hanem olyan kérdések, amelyekre választ kaptak a kisdiákok a Fehérvári Családi Életmód Hétvége egészségtudatos és környezetbarát életmódra nevelő játékos foglalkoztatóján. A zsi...
A szolgáló szeretet az egyik legszebb hivatás – beszélgetés Kádár Sándornéval 16.09.2021 40:10
Több mint két évtizedes szolgálatot követően az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportjának tagjai és vezetősége átadta a stafétát az új csoportnak. A szolgálat átadását, ugyanúgy, mint az elmúlt húsz évet, egy alaposan előkészített, szeretetteljes út előzte meg. Az Ökk Podcast következő adásnak vendége Kádár Sándorné Katalin, aki annak idején négy-öt társával együtt úgy gondolta, hogy segíteni...
Árnyak, fények, játékok 27.08.2021 36:15
Nagyragadozók, hüllők, madarak, rovarok életének egy-egy pillanata látható Máté Bence installációin, amelyek megállásra késztetik a Belvárosban sétálókat. Az idei évben a 623 természetfotóból álló szabadtéri tárlatát két helyszínen mutatja be a világszerte ismert természetfotós, ebből a hazai kiállításnak Székesfehérvár ad otthont augusztus 27-től egy hónapon át, majd októbertől Strasbourgban lesz...
Játékot, ölelést, időt adni - Podcast Horváth Irmával 24.08.2021 45:32
Horváth Irma tizenöt éve tanítja a fehérvári és környékbeli családokat ölbéli játékokra, együtt mondókázik, zenél és énekel a Ringatókon. Ezek a foglalkozások nemcsak a zenei nevelésről, egy közös nyelv elsajátításáról szólnak, de bensőséges élményt adnak, valódi lélektől lélekig találkozások. Megtanítanak arra, hogyan adjunk játékot, ölelést, időt – a kicsiknek úgy, mint saját magunknak. Itt mind...
Az ősök nyomában 13.08.2021 40:10
Ősszel tűzi műsorára az Ítélet és kegyelem című tévéjátékot az MTVA. A Sobor Antal Perelj, Uram ! című regényéből készült filmet, amelyet tavaly novemberben Csákberényben forgattak, Szikora János rendezte. A film az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején mártírhalált halt csákberényi katolikus pap és református lelkész történetét dolgozza fel. A filmforgatást követően bő fél évvel, július 1...
Szeretet, avagy kárhozat 04.08.2021 31:39
Szeretet, avagy kárhozat címmel idén jelent meg Zilahy L. Ágnes könyve. A regény a koronavírus-járvány alatt született, amikor a bezártság, a megváltozott, számunkra ismeretlen helyzet új kihívásokat hozott a közösségek, családok, baráti társaságok életébe. A lelki problémák felerősödtek, felszínre tört sok olyan kérdés, amelyeket addig a hétköznapok „eltakartak”. Többek között ezek a kérdés...
KAMU, de nem kamu - Podcast a székesfehérvári fiatalok összművészeti csoportjáról 29.07.2021 24:29
Az a kijelentés, hogy a fiatalok nem akarnak, és nem is csinálnak semmit, az kamu. Ezt is képviseli a KAMU, a fiatalokból álló székesfehérvári összművészeti csoport, akik joggal büszkék rá, hogy a rendezvényeik teltházasak, mint legutóbb a Museum Caféban szervezett tanévzáró buli is. Slam poetryről, zenélésről, ifjú képzőművészekről beszélgettünk, és arról, hogy kellene egy hely – Pajor Dórával és...
A gyerekekben működik az öngyógyító folyamat 22.07.2021 31:53
Volt, aki örült, volt, aki bánkódott, volt, aki kivirult és nagyon sokan bezárkóztak. A koronavírus nagy küzdelemre hívta a testet, és annak ellenére, hogy szerencsére sokan nem fertőződtek meg, a járvánnyal járó lezárások, korlátozások, a közösségi lét hiánya bizony a lelket is próbára tette. Az óvodások, iskolások, középiskolások az elmúlt két tanévben hosszú ideig nem találkoztak kortársaikkal....
Különleges időszak van mögöttünk – félévértékelő beszélgetés Székesfehérvár polgármesterével 18.07.2021 44:46
A 2021-es esztendő felénél járunk, a koronavírus-járvány harmadik hullámát követően tavasz végén egy lassú nyitással újra elindult az élet. Hogy milyen volt ez az első félév, a 2020-as tapasztalatokból mit tudott kamatoztatni a város, hogyan alakult a költségvetés, hol tartanak a fejlesztések, beruházások? – Többek között ezekre a kérdésekre válaszol az ÖKK Podcast legfrissebb adásában Székesfehér...
Új buszhálózat új menetrenddel 16.07.2021 29:09
Július második felétől jön a puding próbája: hogyan funkcionál az új fehérvári buszhálózat és menetrend, amit a kevesebb átszállás, jobb járatsűrűség és csatlakozások, könnyebben megjegyezhető indulási időpontok, hosszabb üzemidő jegyében terveztek meg. A város közössége április közepétől véleményezhette a tervezetet, és a beérkezett mintegy 500 észrevétel alapján egészen a bevezetés hetéig alakít...
„Vannak vidékek legbelül” - Hangos tárlatvezetés a Csók Képtárból 14.07.2021 35:37
„Vannak vidékek legbelül” – egy létező, élő, a tájképfestészettől független művészi magatartás hívja elő az Összetartozunk című tárlatban a Kányádi-verssort. Szücs György művészettörténész, a kiállítás kurátora gondolkodásra készteti a látogatókat a gyűjteménnyel, összefüggésekre, a határokon átnyúló izmusokkal való kapcsolatokra mutat rá, konkrét utalások helyett. Olyan irányvonalat, támpontokat...
Futás, jótékonyság, tömegsport - Beszélgetés Kovács István hosszútávfutóval 07.07.2021 24:55
Gyermekkorában a kíváncsiság hajtotta, és kezdett el futni Kovács István, aki bár hivatalosan csak 1977-ben, hosszútávfutóként teljesítette a maratont, azonban középiskolásként ő már tudta, képes erre. A Fehérváron tanuló diák az egykori öntödénél szállt le a helyijáratos autóbuszról, majd feltűrve nadrágja szárát hazaszaladt Mezőfalvára. A futás a mindennapjai részévé vált. 1992-ben, az olimpia é...
Az új kutyád 30.06.2021 39:09
160 gazdis kutya, 44 ideiglenes befogadó, 27 keresztszülő, 29 lopott zokni és most egy frissen megjelent könyv: Az új kutyád – Útikalauz az örökbefogadáshoz és a kutyás mindennapokhoz. Talán így lehetne röviden, számokban összefoglalni Kovács Dóra és Esterházy Miklós azon tevékenységét, amelyet 2017 óta az állatvédelemben a felelős állattartás érdekében folytatnak. A kutyázással és az örökbeadássa...
Emlékhelyek Napja 2021 - Időutazós, történelmi „hangos” tudósítás az egykori Koronázó Bazilikától 23.06.2021 34:34
12 dénárt kínált napi bérnek Balog Bálint a bazilika tövében vasárnap reggel összeverődött népnek, akik azzal a szándékkal érkeztek Székesfehérvárra az 1480-as évek elején, hogy részt vegyenek a Koronázó Bazilika átalakításában. A "Vigyázat, építési terület!" történelmi kalandjátékban Haraszti Zsigmond múzeumpedagógus vezetésével első kézből értesülhettek a résztvevők Mátyás király nagyberuházásár...
Útitársa a vers és a próza - „Hangos” tudósítás Bobory Zoltán szerzői estjéről 18.06.2021 36:44
A nehéz időkben ágas-bogas ösvényeinken keressük a jó utat, míg az allén sétálva már messziről látszik a cél, ahova tartunk. Saját utunkhoz segítséget nyújthat az ima, a vers, a könyv. A múlt, benne a gyermekkor emlékei, az évtizedes barátságok, vagy éppen az alkalmakhoz kötődő tartalmas beszélgetések mind-mind iránytűként szolgálnak egy életen át, és jó alapként a vers és próza születéséhez, derü...
Hátszelet mindenkinek! - Podcast a fehérvári bringázásról 15.06.2021 53:15
Bringázni egészséges, vagány, olcsó. Aki bringával megy dolgozni, annak lendületesen kezdődik a napja, és már tett valamit a fenntartható környezetért. A balesetmentes közlekedéshez a legfontosabb egy magabiztos kerékpáros, aki tudja, hogy hogyan kell biciklizni, hol lehet biciklizni, és mik a szabályok. Ugyanis együtt közlekedünk, sokszor figyelmetlenül: lehet, hogy ma autóba ülök, holnap gyalogo...
Idősebbek is (bátran) elkezdhetik! 11.06.2021 42:31
Egy kicsi mozgás mindenkinek kell! – fülünkben cseng még a tornára hívó dallam. Székesfehérváron nyitott tornatermek, sportegyesületek, edzőtermek, uszoda, szabadtéri kondiparkok, edzések, civil szervezetek sokasága adott lehetőséget minden mozogni, sportolni vágyónak 2020 tavaszáig. Aztán a koronavírus-járvány felülírt mindent. Az edző- és tornatermek, közösségi helyek bezártak, szüneteltek a cso...
Ez fegyelemre, amaz alkalmazkodni tanít - Podcast Szabó Miklós alezredessel, a Szabad Színház tagjával 08.06.2021 1:03:49
Érdekes kapcsolat van a honvédség és a színészet között. A kettő együtt mindenképpen egy jobb embert hozhat ki valakiből. A színészi munkában rendre, fegyelemre van szükség – ami adott dolog, elvárás a Honvédségnél. A színpadon más emberek bőrébe bújsz egy-egy szerep miatt, miközben alkalmazkodnod kell a színésztársaidhoz. Tudnod kell kivárni, amíg a másik elmondja a gondolatait, és csak utána rea...
Hej, élet, kadétélet! - Podcast az Árpád Technikumban működő kadétképzésről 03.06.2021 29:20
Már tizedikesek azok az árpádos kadétok, akik a képzés első évfolyamába nyertek felvételt. Jelenleg az országban összesen 15 középiskolában működik az egyre népszerűbb kadétképzés: Fehérváron a katonai alapok elsajátítása után emelt szintű számítástechnikai oktatásban részesülnek a fiatal lányok és fiúk, a technikum elvégzése után pedig katonák lehetnek, illetve a végzettség jó alapokat és komoly...
Hasonló podcastok
A Replaio nem podcastkiadó; a műsorok nevei, borítóképei és hanganyagai a szerzőiket illetik, és nyilvános RSS-csatornákon keresztül terjednek.